A nemzetközi jogász szerint ha önként nem távozik, akkor majd egy eljárással eltávolítják.
A Fidesz politikusa úgy gondolja, semmi új nem derült ki a botrányról.
Nem szeretnék, ha az Európai Unió érzékeny ágazataiban megjelennének nem megbízható harmadik országok tőkéi.
Eddig 131 ember halt meg a járványban.
A kérdés az, hogy ki valójában ez a férfi.
Catherine Connolly elnök korábban elmondta, büszke a nővérére, de aggódik is érte.
„28 hosszú nyár után a világ ismét hallhatja a hangunkat.”
Linczmayer László 34 éven át szolgált a rendőrség kötelékében.
Már papírja is van róla, hogy ő a világ legjobb női freedivere.
Lemondása a bejelentéstől számított 60. napon válik hatályossá.
Ennyi volt, már nem ő a miniszterelnök.
A miniszterelnök Lengyelországba tartva üzent közösségi oldalán.
A film- és sorozatforgatások önmagukban is megterhelők lehetnek, a várandósság pedig még nagyobb kihívássá teheti a munkát.
Lékai-Kiss Ramóna műsorában mesélt arról a fitneszedző, miként változott meg gyökeresen az élete.
Így lehetséges a várandósság endometriózis mellett is.
Még csak most kezdjük el felfogni, hova juthatunk.
A háromszoros döntős a csoportkörben Japánnal, Svédországgal és Tunéziával találkozik.
Elmondása szerint a kegyelmi döntések nem kerültek a tanácsadó testület elé.
Cser-Palkovics András ugyanakkor várja, hogy a miniszterelnök teljesítse ígéreteit.
Oldalak