Vadi új funkciókkal gazdagodnak azok az iPhone 16 tulajdonosok, akik nemsokára az Apple mesterséges intelligenciájának előnyeit élvezhetik.
Hosszú idő után először bújt elő a volt pap, és alaposan kiosztotta a sajtót.
Magyarország néha kicsit, néha meg nagyon balkáni: fotókban mutatjuk meg neked is!
A háború kellős közepén hozta meg a döntést.
Megnéztük, miért csak 6-7 állam dönti el a voksolást, miért csak republikánus és demokrata jelöltek vannak, és szavaznak-e a hajléktalanok?
A vizsgálatokat állítólag egy párizsi és egy algíri kórházban végezték el 2023-ban.
Több ország is együttműködik a nyomozásban.
A főpolgármester már tájékozódik, de kötelezettséget még nem vállal.
Nem csak a gyerekkorát kísérték végig tragikus események, Szécsi Pál a ragyogó siker ellenére felnőttként is sokat szenvedett.
„Rákosmentén nem szokás a zebránál, keresztben tilosban parkolni” – írta Gergely Bálint.
Egy másik balesetet figyeltek, erre ők is összeütköztek.
Az Indexnek nyilatkozó amerikai újságíró borúsan látja az Egyesült Államok jövőjét.
Jörg Burzer vezetőségi tag szerint ha az újrahasznosítás fel is pörög, a nyersanyagok egy részét mindig bányászni kell majd.
Nyolc kiválóság részesült az elismerésben.
Késésekre és pótlóbuszos átszállásra kell készülni.
Az objektum étvágya még a tudósokat is megdöbbentette.
Orbán Viktor csütörtökön tárgyal az új főtitkárral.
A meleg tengeri és hideg északi légáramlás találkozása irgalmatlan felhőtornyokat szül.
Oldalak