A Vasas paraúszója bevallotta, nagyon nehéz volt visszajönnie a szülés utáni depresszióból.
Háromszáz métert zuhantak.
Egy harcjelenet közben történt az incidens.
A dzsihadista támadást még egyetlen szervezet sem vállalta magára.
Ahány iskola, annyi élmény: így számoltak be az első mobilmentes napról a diákok és a szülők.
Mindenhol ott van, de most már látható.
Tizenegy díjat osztottak ki Nyíregyházán.
Számítógépes szimuláción mutatták meg, hogy mi történik az emberi aggyal közvetlenül a halál után.
Hiába eszed ezt a négy élelmiszert, csak egyre éhesebb leszel hatására.
A Facebookon jelentkezett a publicista.
Hajszálon múlt a címvédés az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában.
Hatalmas botrány tört ki nemrég, amikor kiderült, hogy egyesek civil nőkről készítenek fotókat a tudtuk nélkül. A hírre a hazai celebek is reagáltak.
Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász egyelőre még nem reagált.
Egyre korábban veszítik el a szüzességüket a fiatalok, ám valaki a harmincas éveiig vár. A hírességek között is akadnak ilyenek, mutatjuk, kik ők!
„A természetes reakciód az, hogy eltűnsz onnan, mert úgy érzed, mintha haldokolnál”.
Az osztályfőnöki órára is újdonság érkezik.
A Demokratikus Koalíció képviselője ragaszkodik ahhoz, hogy találkozzon a legfőbb ügyésszel.
Oldalak