A testvérek kibékülésében bíznak a britek, de erre minimális az esély.
Nagy bajban vannak a marihuána- és speedfogyasztók.
A Makronóm Intézet számításait ismertette a versenyhivatal.
Bolla Bendegúz szerint itt az esély, hogy kijavítsanak néhányat az Eb-n elkövetett hibák közül.
Mindent is elvisz, és csak egy kis áramot kér cserébe.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
III. Károly lemondása a betegségének kiderülése óta a levegőben lóg, ám a király eddig ellenállt.
Nicolas Maduro ellenlábasaihoz nem ajándékkal kopogtatnak, rájuk börtön vár.
Egyelőre mindent tagadnak.
Bilincs került a svéd klímaaktivista csuklójára.
Mire eljutott hozzánk, használt autó lett, nem olyan, mint újkorában, de így is lenyűgöző, és teljesen biztos, hogy egyszer klasszikus lesz.
Az inflációval együtt nőttek a biztosítási díjak is, ezt eredményezte a változás.
Közleményt adott ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Peter Schroeder szerint Putyin nem gondolja meg magát.
Nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki túléljen egy villámcsapást. Egy nőnek sikerült.
Csak épp saját maga felé fordítja a pisztolyt.
Jelezte, már a 2028-as Los Angeles-i játékokra készül.
279 milliárd dollár már ott sem aprópénz.
Indul a flúgos futam, aminek a végén csak egy maradhat.
Oldalak