Karácsony Gergely elárulta, mire költenék a pénzt.
A rendőrség hajtóvadászatot indított az idős férfi ellen.
Az Igazságügyi Minisztérium egykori munkatársa tett vallomást a bíróságon.
A cél, hogy minél több meccsen szerepelhessenek a futballisták.
Embertelen körülmények között dolgoztak a kínai munkások.
Bódis Kriszta szerepe is eldőlt.
A május 6-i bemutató különleges apropója, hogy 2026-ban ünnepeljük II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóját.
Szószéktől a miniszteri székig, Tarr Zoltán útja a Tisza Pártban.
Világszerte mindössze 23 ország vesz részt a programban.
A volt miniszterelnök sorsáról a tisztújító kongresszus dönt júniusban.
Megszólalt a férfi, aki az utolsó pillanatig ott ült a haldokló Freddie Mercury mellett.
A leköszönő kormányfő közölte, milyen esetben vállalja a feladatot.
A 27 éves világbajnok támadó combsérüléssel bajlódik.
Irán szerint most nem a nukleáris program kérdéséről kell beszélni.
A férfit őrizetbe vették.
Orbán Viktor és a Fidesz vezetősége rácáfolt a riogatásokra.
A miniszter határozottan cáfol.
Oldalak