Bangó Sándor szerint nincs elég bizonyítéka ahhoz, hogy biztonsággal végigvigye az ügyet.
Kuruzslás miatt bűnhődik.
Egy neurológus figyelmeztetést adott ki, miszerint egy széles körben használt étrend-kiegészítő túlzott szedés esetén „mérgezővé” válhat.
A folyóból több embert kellet kimenteni.
Az NKA Bizottságát nem tájékoztatták a 17 milliárdos pénzosztásról.
A járásbíróság a szabálysértési törvény, illetve a KRESZ kifejezett rendelkezése hiányában a cégvezetőnek tulajdonította a szabályszegést.
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Elképzelte már az amerikai elnököt szkafanderben a Hold körül?
Az izraeli támadások a palesztin lakosság mellett az állatokat sem kímélik.
Meglepő dologgal állt elő a Jazzpiknik.
Az összeférhetetlenségről szóló törvény szerint távoznia kell.
Hat év után fejezik be munkájukat.
A színész mesélt az elvesztéséről.
Két oktató követelte Sepsi Enikő, Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás távozását.
Szinte hihetetlen, de már 15 éve annak, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg egy fényűző esküvői ceremónián kimondták egymásnak a boldogító igent.
Az elnökség után a közgyűlés sem élt a lehetőséggel.
Az angol válogatottban is nagy reményeket fűznek hozzá.
Oldalak