Éppen a magyarországi versenyhétvégén.
Fény derül a kulisszatitkokra.
Az Egyesült Államok elnöke szerint egyik helyről sem kapott megfelelő segítséget a Hormuzi-szorosnál.
A leendő egészségügyi miniszter szerint el kell érni, hogy minden nő pénztől, kapcsolattól és lakóhelytől függetlenül megfelelő ellátást kapjon.
17 milliárdot osztott ki a szervezet olyan zenészek között, akik támogatták a Fidesz kampányát.
Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.
A színész lapunknak mesélt arról, hogyan éli meg, hogy két dal határozza meg a karrierjét, és milyen változások jönnek a zeneiparban.
Milliárdos osztalékot fizet a magyar gyógyszergyártó, a Richter és a Béres mellett is van élet.
Arról is beszélt a színésznő, hogyan került be a Heti Hetesbe.
Az amerikai elnök szerint az EU felrúgta a megállapodást, és ez lesz a büntetése.
Wáberer György lépéskényszerbe hozta a leendő miniszterelnököt.
Egy csaknem 300 kilogrammos műhold fejlesztése a cél.
Az ügyben vizsgálat indult.
A mozgalom újratervezné a voksolási rendszert.
Bátran mondhatjuk, hogy ez történelmi eredmény.
Gábor Zsazsa fogta magát, és az utolsó cseppig kiitta a vizet.
A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.
Balatonfüreden történt az eset.
Oldalak