-->

Index.hu

Feliratkozás Index.hu hírcsatorna csatornájára Index.hu
Frissítve: 14 perc 44 másodperc

Magyar Péterhez fordult a Vasutasok Szakszervezete a MÁV-tól kirúgott szakszervezeti tisztségviselő ügyében

10 óra 44 perc
Hangsúlyozták, hogy senkit nem érhet retorzió azért, mert a közösség érdekét védi.

Vitézy Dávid Bécsben idézte meg Lázár János szellemét, majd közölte, újabb költségvetési trükközésre bukkantak

11 óra 8 perc
A miniszter felfedte, hogy 286 milliárd forint tűnt el a költségvetésből.

Megszólalt a kegyelmi ügyről Novák Katalin volt kabinetfőnöke

11 óra 12 perc
Schanda Tamás elmondta, ki járt közben K. Endre érdekében.

Szexuális erőszakban segédkezhetett az olasz popsztár a világhírű divattervezőnek

11 óra 13 perc
Az sem zárható ki egyelőre, hogy nem az énekes csempészte-e a kábítószert az áldozat italába.

A legendás amerikai rapper Magyarországon törleszti súlyos adósságát, kétszer is

11 óra 14 perc
Xzibit 13 évet várt, hogy újra hallassa a hangját, és egymás után két koncertet is ad hazánkban.

Tempót vált az elszámoltatás, Orbán Anita elárulta a terveket

11 óra 35 perc
A külügyminiszter kőkemény üzenetet küldött az Orbán-rezsimnek.

Radnai Márk a kegyelmi ügyről: Volt ott valaki, aki nagyobb politikai befolyással bírt, mint Novák Katalin

11 óra 38 perc
A Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesz saját stábja is látta, hogy valami nincs rendben.

Évente 130 millió ember kel útra, 15 ezer nyom nélkül eltűnik

11 óra 43 perc
Az Utazó a plázahorror iskolapéldája.

Meghalt a népszerű sitcomsztár, Grizz Chapman

11 óra 46 perc
A szerethető, 213 centiméter magas „óriás” 52 éves volt.

Természetes védelem a kertben: ez a 8 növény a kullancsok ellen is hasznos lehet

12 óra 29 másodperc
A kullancsok nemcsak az erdőkben, de a kertekben is ott lapulnak, azonban szerencsére néhány természetes módszerrel jó messzire űzhetjük őket.

Elestek az autópályák a pünkösdi hétvégén, több baleset történt az utakon

12 óra 29 perc
Hatalmas dugók alakultak ki, az M1-esen 14 kilométeres a torlódás.

Belenézett jósgömbjébe a hitelminősítő: ez vár a Tiszára

12 óra 32 perc
A bizakodó hangvétel mellett az árnyoldalakat is bemutatták.

Lannert Judit vizsgálatot rendelt el a 45 milliárdos tankönyvszerződés ügyében

12 óra 36 perc
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) és az Alföldi Nyomda Zrt. kötött megállapodást.

Magyar Péter: Leállítjuk a szabad rablást

12 óra 57 perc
A miniszterelnök a legfontosabb célkitűzéseit foglalta össze egy posztban.

Emlékszik rájuk? A 2000-es évek kedvenc színészei voltak, aztán eltűntek: így néznek ki most

13 óra 12 perc
Több olyan sztár is akad, akik szerepeiknek köszönhetően összefonódik a 2000-es évekkel, ám manapság már kevés dolgot lehet róluk tudni.

Megvan Szentkirályi Alexandra utódja a Fővárosi Közgyűlésben

13 óra 14 perc
Máris több javaslattal állt elő az újdonsült frakcióvezető.

Oldalak

EU / ERFA infoblokk