-->

Platthy József, díjugrató olimpiai bronzérmes életműve bekerült a Táborfalvi Települési Értéktárba

A Táborfalvi Települési Értéktár Bizottság 1/2021 (I.28.) számú határozatával döntött Platthy József életművének felvételéről a Települési Értéktárba sport kategóriában.

Platthy József alezredes (Karancskeszi, 1900. december 17. – Budapest, 1990. december 21.) az Örkénytábori* Magyar Királyi Lovagló és Hajtótanárképző Intézet legmagasabb sportsikereket elérő lovasa, a magyar díjugrató sport kiemelkedő, nemzetközi szinten is elismert alakja, a lovassport első és eddig egyetlen magyar olimpiai éremszerzője, az 1936. évi berlini nyári olimpiai játékokon vadászugratásban bronzérmet szerzett a Sellő nevű angol telivér kancával. Díjugratásban nyolcszor szerzett magyar bajnoki címet, több mint száz magyar és tizenhét nemzetközi lovasverseny győztese. Kiemelkedő huszár, parancsnok és lovaglótanár, a legmagasabb lovas kitüntetés, a gróf Széchényi István Emlékérem kitüntetettje. (* Az egykori Örkénytábor a mai Táborfalva része.)  

 

 

Platthy József, becenevén Zsiga bácsi fiatalkorától kezdve haláláig elválaszthatatlan volt a lovaktól és a lovaglástól. A második világháború utáni években, mint korábbi ludovikás tiszt, nem volt szívesen látott személy. Pár évig kétkezi munkát kapott csak, de páratlan lovastehetsége és szorgalma visszasegítette a lovakhoz. Az 1950-es évektől haláláig több lovarda és ménes is örülhetett, hogy Zsiga bácsi náluk edzhette szeretett lovait és lovasait. A magyar és a nemzetközi lovassport őrzi emlékét, hiszen lovasstadiont, iskolát, művelődési intézményt neveztek el róla. A rendszeresen megszervezett Platthy József Emlékversenyeken a vadászugratást Platthy József emlékszámnak nevezik. Olimpiai érmét, elismeréseit Sárváron, a Huszármúzeumban őrzik. A Kincsem Parkban mellszobrot állítottak Platthy Józsefnek.

 

Táborfalvához (az egykori Örkénytáborhoz) több szálon kötődik Platthy József, hiszen az 1930-ban Budapestről Örkénytáborba áthelyezett Magyar Királyi Lovagló és Hajtótanárképző Intézet egykori növendékéből az olimpiai díjugrató csapat tagja, majd 1940-től annak vezetője lett. Platthy József a magyar huszárhagyományok, a lovasképzésre épülő lovassport nemzetközileg elismert, kiemelkedő alakja, versenyzője, oktatója. A lovastiszti és honvédképzés világhírű örkénytábori módszertani központjában készült fel, tudását oktatásban, harcászatban, lovassportban egyaránt kamatoztatta. Az Örkénytábori Magyar Királyi Lovagló és Hajtótanárképző Intézet leghíresebb sportolója, hírvivője.   

 

Táborfalván a Helyőrségi Művelődési Otthonban emléktábla, valamint az ott működő Platthy József Bajtársi Egyesület őrzi emlékét, életműve Táborfalva megbecsült, elismert helyi értéke, méltó a Táborfalvi Települési Értéktárban történő elhelyezésre.

 

Táborfalva Nagyközség Önkormányzata és a Platthy József munkásságát, életművét bemutató, ápoló Platthy József Bajtársi Egyesület Platthy József születésének 121. és a Berlini Olimpia 85. évfordulója tiszteletére 2021-ben Platthy József lovasszobrának elkészítését, felállítását tervezi Táborfalván.

 

Az anyagot összeállította a Táborfalvi Települési Értéktár Bizottság.

A Települési Értéktár honlapja (Kattintson a linkre!)